Shri O. P. Tiwari

Shri O. P. Tiwari előadássorozata tolmácsolással

Kéthetente élőben közvetített online előadássorozat India egyik utolsó pránájáma mesterétől

A 92 éves Shri O. P. Tiwari, a világhírű jógatudós és pránájáma mester, 75 éve munkálkodik a jóga területén. A Kaivalyadham – India vezető jóga intézetének elnökeként meghatározó szerepe volt a jóga Indián belül való elterjesztésében.

A Kaivalyadhamról bővebben ide kattintva olvashatsz.

Egyike annak a néhány mesternek, akik a pránájáma klasszikus gyakorlatát a tudományos megértés és az ősi bölcsesség harmóniáján keresztül tanítják.

Diwali ünnepe 2023 novemberében fiával, az Intézet ügyvezetőjével Subodh-dal.

1961-ben ő lett India első jógakórházának igazgatója a Kaivalyadham Jóga Intézeten belül. Orvosok százait képezte jógaterápiára.

Az 1970-es évek elején, az Oktatási Minisztérium segítségével, India szerte elindította a jógatáborokat.

Alapító tagja volt a Jóga és Természetgyógyászati Kutatások Központi Tanácsának. Szakértőként  vett a kormányzat politikai döntéshozatalában, mivel ő képviselte a jógát a sporttal és oktatással foglalkozó nemzeti tanácsban a SNIPES-ban.

Emellett három évig a Nemzeti Oktatási Kutatási és Képzési Tanács (NCERT) jógával foglalkozó tantervi bizottságának tagja volt. Ez a bizottság volt felelős a jógaoktatással kapcsolatos tantervek meghatározásáért, amelyeket India egész területén követni kellett. 

Ekkor írta meg az Indiai Kormány felkérésére az első egyetemi jógatankönyvet: Asana – Why and how – ami azonnal az év tankönyve lett Indiában.

1970-es években indult el számos meghívást kapva nemzetközi tanító útjaira. Az elkövetkező időkben a klasszikus pránájáma egyik legjelentősebb tanítója lett. 1997 óta több időt szentelt a tanításnak, és kiterjedt oktatási körutakat tett Japánban, Kínában, az Egyesült Államokban, Kanadában, Európában és más kontinenseken.

A Guru hagyományos köszöntése

A Kaivalyadham Jóga Intézet kiemelt kormányzati kapcsolatai és nagy múltja miatt az összes ma nyugaton ismert jógatradíciók és jógaiskolák alapítói igyekeztek szoros szakmai kapcsolatot ápolni a Kaivalyadhammal.

Az Indiai Jóga Szövetség vezérkara 2013-ban

Személyes barátságban a XX. század összes nagy jóga mesterével, a Himalájai Swami Rama-val együtt utazott annak első amerikai útján. Swami Veda Bharati, mint atyai jó barátja segített Rishikeshi nyaralójának felépítésében. B.K.S. Iyengarral pedig váltogatták a kormányzati funkciókat egymás között, (pl. a kormányzati bizottságokban egyszer Tiwari volt az elnök, és Iyengar a helyettese, majd a következő ciklusban fordítva).

Óriási befolyása van a jóga társadalmi elfogadottságára Indiában a kormányzat és a tudós világ körében. Erre egyik példa: a jóga világnapja (június 21.) aminek dátumát Ő ajánlotta az Indiai Kormány felé, amit végül az indiai miniszterelnök kérésére az ENSZ közgyűlés érvényesített.

Tiwariji India államelnök asszonyával Smt. Droupadi Murmu-val 2023 novemberében 29-én a Kaivalyadhamban.

Személyében egy valódi jógit ismerhetünk meg.

Áldás számunkra, hogy a Kaivalyadham Jóga Intézet testületei több hónapos egyeztetés után jóváhagyták Tiwariji közvetlen bekapcsolódását a magyar jógaéletbe. Tiwariji hatalmas tudása és tapasztalata lehetővé teszi a hallgatósága számára a jógának azt a típusú mély megértését, amivel csak a jógik rendelkeznek.

A Magyar Jóga Akadémia büszke arra, hogy a jóga tiszta tudását nyújthatja minden érdeklődő jógaoktató és jógagyakorló számára.

Selmeci Csongor és felesége Ági 2018-tól részesülnek abban szerencsében, hogy Tiwariji közvetlenül tanítja őket indiai látogatásaik során. Az elmúlt évek közös gyakorlásai során bevezetést kaptak a pránájáma haladó szintjének tudományos kutatásába és a megértésébe.

Ági és Csongor az egyik korábbi interjú után Tiwariji-vel.

Időpontok

  1. 2024. április 7. vasárnap 7:00 – 7:45 és 7:45 – 8:30 Ági és Csongor magyarázza az elhangzottakat
  2. 2024. április 28. vasárnap 7:00- 7:45 és Ági és Csongor később egyeztetett időpontban magyarázza az elhangzottakat
  3. 2024.május 5. vasárnap 7:00- 7:45 és Ági és Csongor később egyeztetett időpontban magyarázza az elhangzottakat
  4. 2024. május 19. vasárnap 7:00- 7:45 és Ági és Csongor később egyeztetett időpontban magyarázza az elhangzottakat

Az előadás végeztével Selmeci Csongorral és Ágival át fogjuk beszélni az elhangzottakat. Ennek időtartama további 45 perc. Ez is benne van a program díjában.

Díja

Alkalmanként 6.000 Ft, aztaz összesen 24.000 Ft / a négy alkalom.   A pránájáma csoportok aktív tagjai és a Magyar Jóga Társaság tagjai számára 10 % kedvezményt biztosítunk az árból.

Jelentkezés

jogaterapia.regisztracio@gmail.com 

e-mail címen beírva a tárgyba, hogy:  Tiwari.

Az előadás díját pedig a Magyar Jóga Társaság Egyesület bankszámlájára kérjük utalni:

Erste Bank, Veszprém: 11600006-00000000-12693106

Az előadások a youtube-on visszanézhetők lesznek a résztvevőknek, akik ugyan kifizették a díjat, de nem tudtak személyesen részt venni az alkalmon. 

Az előadás zoom linkjét az előadást megelőző napon küldjük el a résztvevőknek.

en_GBEN