Zoltai Miklós

Zoltai Miklós a Debreceni Jóga Egyesület alapító, vezető elnöke 1985 óta.1955-től gyakorolja a jógát. Az első professzionális jóga oktató és jóga terapeuta Magyarországon 1978 óta tanít. A Himalájai Integrál Jóga 38 évfolyamos iskolarendszerének megalkotója.
Tartalom
    Add a header to begin generating the table of contents
    Scroll to Top
    Zoltai Miklós
    Zoltai Miklós

    Bemutatkozás

    Szegeden, 1940. 11. 28-án születtem.

    Foglalkozásaim: tanár, individuálpszichológiai szakreferens, családterapeuta, addiktológus, akkupunktőr, jógatanár, jógaterapeuta, sportrekreátor.

    1978-tól pszichológiai, pszichiátriai, orvosi, természetgyógyászati kongresszusokon 37 alkalommal tartottam szakmai, illetve a jógaterápia alkalmazási lehetőségeről előadást.
    1984-től a Magyar Pszichiátriai Társaság, illetve annak több szekciójának vagyok tagja.
    1992-ben írtam és jelentettem meg „Jóga: út az élethez” című jógakönyvem.
    2000-2005-ig – elsőként az országban -, a Debreceni Egyetemen tanítottam a jóga elméletét és gyakorlatát.

    Jógamestereim

    A jógával 1955-ben ismerkedtem meg, melyet azóta is megszakítások nélkül gyakorlok: hatha-, rádzsa-, gyani-, kriya-, bhakti-, karma jógát. Súlyos szívbetegséggel születtem, a jógának köszönhetem egészségem.

    Selva Raya Yesudian könyvei alapján kezdtem el a jóga gyakorlását.

    • 1979. Prof. Aviyogi Suren Goyal (Szeged, Delhi, India). Ő vezetett be a jóga tudományába.
      1980. Mahamandaleshwar Paramhans Swami Maheswarananda (Wien, Jadan, India), tőle „mantradiksát” és a „Kriyanand” jóganevet kaptam.
    • 2005. Mahamandaleshwar Swami Véda Bharati (Rishikesh, India) avatott be „Himalájai Jóga Tradíció” ősi, klasszikus rendszerébe, aki szintén mantradiksába avatott be.
    • 2005. Swami Anandananda (Rikia, India) a „Bihar School of Yoga” tanárától a kriyajógát tanultam.
    • Indiában 5 alkalommal voltam, különböző ashramokban tanultam, illetve 1998-ban Haridwarban részt vettem a Kumbha Mela-n.
    1993 óta oktat jógát

    Jógaoktatás

    Jógaoktatást, jógatanfolyamokat, nyári jógatáborokat, intenzív jógahétvégéket 1979 óta folyamatosan vezetek, elsősorban az ország déli és keleti településein. Alapítója és elnöke voltam a szegedi, békéscsabai jógaegyesületnek. Jelenleg Debrecenben tanítok. A Debreceni Jóga Egyesület alapítója, elnöke vagyok.

    Alapítótagja vagyok a Magyarországi Jógaoktatók Szövetsége Egyesületének, ahol az Oktatási Bizottságot vezetem. A szövetség 2007-ben számomra „Minősített jógaoktató”, a Debreceni Jóga Egyesületnek „Minősített Jóga Egyesület” címet adományozta. A Magyar Jóga Társaság oktatóképzésének oktatótanára vagyok.

    Zoltai Miklos elismeres
    Miklós átveszi a Bocskai díjat
    Zoltai Miklos oktat
    Oktatás Közben

    Az általam összeállított és tanított integrál jóga tematikához részletesen kidolgoztam 1980-ban egy sankalpa, egy öt részből álló gerincászana sor, valamit egy kilenc fokozatú anandászana (relaxáció) rendszert. Ezt követte 1985-ben a „szem- és látásjavító”, illetve a szűlés előtti, a szűléskori és a szűlés utáni állapotot befolyásoló testi-, lelki-, szellemi- szintet felölelő gyakorlatrendszer létrehozása. Csoportos és egyéni tanfolyamokat több éven át vezettem e két témában is.

    Tanított tárgyak

    I. Évfolyam

    Jóga szellemisége, bölcselete, alapgondolata – 8 óra

    Bevezetés a jógába

    • Mi a jóga szerepe régen és napjainkban
    • Testi, lelki, szellemi, szociális állapotok
    • Mi a jógaoktató szerepe és feladata

    A jóga igazi értelmezése

    1. Miért kell ezt jól tudni a leendő jógaoktatónak
    2. Jelen életünk ?eredményei?, testi, lelki, szellemi szociális szintek.
    3. Mi nem a jóga ? tévhitek
    4. Mi nem kell az élethez és a jógázáshoz
    5. Mi a jóga: definició.
    6. A jóga célja és feladata (karmikus evolúció, a személyiség, a jivatma-paramatma). Testi lelki, szellemi, szociális változások.
    7. Mit érhetünk el a jóga által.
    8. A jóga 8 ismérve: élet, ember, természet, fejlődés központúság, prevenció, normalizáció, rehabilitáció, rekreáció.
    9. A jóga virága, felépítési rendszere
    10. Jóga utak: rádzsa, dnyána, bhakti, karma, hatha, lája, mantra, kriya, tantra, kundalini.

    Világunk

    1. valós / spirituális – spirituális tudat
    2. valótlan / mája – mája tudat
    3. Brahman – Atma, Brahma, Vishnu, Siva, Paramatma  jivatma, Atma vichara
    4. Purusa – szellem / prakriti – anyag
    5. Devolúció – evolúció = karmikus evolúció
    6. Patandzsáli I/2. „Yogas csitta vritti nirodah.”
    7. Jáma, nijáma, brahma vichara
    Bevezetés a didaktikába

    1. Mi a jógaoktatás célja és feladata
    2. A jógaoktató pozíciója
    3. A jógaoktató személyisége, megjelenése, viselkedése, beszéde
    4. A jógaoktató személyisége és a didaktika
    Didaktika

    1. A jógafoglalkozás előkészítése, szervezése
    2. Tanterv, tanmenet, óravázlat ? miért szükségesek?
    3. A jógaóra részei, felépítése
    4. Az oktatási folyamat mozzanatai
    5. Bevezető foglalkozás felépítése
    6. Didaktika formái
    7. A jógatanfolyam utolsó órája

    Oktatásmódszertan

    Az egyes anyagrészek: légzőgyakorlatok, ászanák, ánandászana (savászana), relaxáció, pránajáma, dhárana, dhjána speciális tanításának megismertetése.

    Kiegészítő szakmódszertanok

    1. Ingyenes bevezető előadás
    2. Az első óra
    3. Az órák folyamata
    4. Utolsó, befejező óra
    5. Gyakorlási alapelvek

    II. Évfolyam

    A jóga-jógaterápia szerepe, hatásmechanizmusa 

    1. Helyzetkép a ma társadalmáról
    2. Nevelés-oktatás, gyógyítás; a ma emberének testi-, lelki-, szellem-, szociális állapota
    3. Mi nem a jóga?
    4. A jóga helyes értelmezése célja, feladata, ismérvei, eredményei
    5. A jógaterápia célja, feladata, működési köre

    A jógaterápia lépései, terapeuta feladata

    1. Megelőző tudattartalmak (jógaoktató és gyakorlók)
    2. Komplex jógaterápia
      1. Mentális szint, eszköz, módszer (interjú, exploráció, célzott terápiás beszélgetések, koncentratív-meditatív technikák)
      2. Pszichés szint, eszköz, módszer (alaprelaxáció, ánandászana, jóga nidra)
      3. Szomatikus szint, eszköz módszer (krija ? mentál-pszichoszomatikus tisztító gyakorlatok, satkarmák, ászanák, mudrák, bandhák, pránajáma, táplálkozás)
    3. Egyéb kiegészítő eljárások 
        1. Ajúrvéda
        2. Panchakarma
        3. Fitoterápia
        4. Aromaterápia
        5. Masszázstechnikák, reflexzóna kezelések, akupresszúra, shiatsu, do-in.
    4. Tudattartalom-tudatállapot: egészség vagy betegség
    5. Jóga: totális egészség, egészségnevelés, egészségkultúra
    en_GBEN