Ízelítő a magyar jóga akadémia jógaoktató és jógaterapeuta képzésének anyagából. A magyar jóga akadémia az ország legátfogóbb jógaképzése 5 éves struktúrával, a sokféle jógairányzat közös alapjának inspiráló átadásával. A 11 fős tanári karból mindenkinek legalább 20 év jógagyakorlási tapasztalata van és szeretettelien, személyre szabottan adják át tudásuk legjavát.
Patandzsáli jógi időszámításunk kezdete táján írásban összefoglalta és rendszerbe szedte a jóga tudományát. Máig meghatározó műve a Jógaszútrák, amely a jóga mai gyakorlásának alapját adja. Minden ma működő, jelentős jógairányzat, iskola Patandzsáli rendszerét követve határozza meg a jógához való viszonyát.
Mi a jóga?
A jógát Patandzsáli úgy határozza meg, hogy a jóga „az elme gondolathullámain való uralkodás”. Egy másik fordítás szerint ez így hangzik: „A jóga az elmében lezajló alakulásoknak a megszűntetése”. (Patandzsáli: Jógaszútrák I. fejezet 2. vers) Annak ellenére, hogy ez a definíció több ezer éves, máig ez a jóga legpontosabb és legátfogóbb meghatározása.
A jóga rendszere
Az ő általa megadott rendszer 8 egymásra épu?lő lépcsőfokból és a hozzájuk adott két javaslatból áll:
- Jáma (erkölcsi ajánlások, hogyan álljunk hozzá a környezetu?nkhöz)
- Nijáma (erkölcsi ajánlások, hogyan álljunk hozzá saját magunkhoz)
- Ászana (a testhelyzetek tudománya, jógagyakorlatok, amelyeket a jógafoglakozásokon tanulunk)
- Pránajáma (a légzés szabályozásán keresztu?l megvalósított energiaszabályozás tudománya)
- Prátjahára (a ku?lső érzékszervek lezárásának, a relaxációnak és a befelé fordulásnak a tudománya)
- Dhárná (a koncentráció tudománya)
- Dhjána (a meditáció tudománya)
- Szamádhi (a megvilágosodás, szupertudatosság, teljes boldogság állapota)
A Magyar Jóga Akadémia által képzett jógaoktatók jógatanfolyamaikon a 3. 4. és 5. lépcsőfokkal, azaz az ászanákkal, a légzőgyakorlatokkal majd a pránájámával, és a relaxációval foglalkoznak alaposabban, de folyamatosan szó van a koncentrációról és a meditációról is. A jógatáborokban és továbbképzéseken, hétvégi műhelyeken, jógahétvégéken a magasabb lépcsőfokokat próbáljuk alaposabban érinteni, valamint közelebb keru?lu?nk az első két lépcsőfokhoz. Az oktatók a teljes rendszerből jól felkészültek.
Ebben a füzetben egy kis ízelítőt szeretnénk adni abból, hogyan foglalkozunk a Magyar Jóga Akadémián az egyes lépcsőfokokkal a jógaterápia szempontjából.
Hogyan segít a jóga? – Megnyitás
Információk a képzésről
A Magyar Jóga Akadémia a magyarországi képzések között egyedülálló lehetőséget biztosít mindazoknak, akik a jóga oktatást felelősséggel és komolyan akarják végezni.
Az I. évfolyamon oktatóképzés zajlik mindazokkal a tantárgyakkal, amelyeket a nemzetközi képzések, és akkreditációk megkívánnak, és amelyek segítségével a hallgatók komoly gyakorlási hátteret és autentikus hozzáállást fejleszthetnek ki magukban a jóga felé.
A II. évfolyamra mind az első évet nálunk végzettek, mind pedig más jógaoktató képzéseket elvégzők jelentkezhetnek. A második évfolyamon a hallgatók szakirányt választanak: Jógaterápia szakirány, Jóga gyermekeknek szakirány (Gyermekjóga). A második évfolyam elvégzése után további szakosodás lehetséges: kismamajóga, ászana, meditáció, pránajáma, jógaterápia, jóga időseknek, a jóga keresztény megközelítése.