Gyermekjóga szakképzés jógaoktatóknak

A Jóga Gyermekeknek szakképzés a Magyar Jóga Akadémia 1. évfolyama, vagy bármilyen a Magyar Jógaoktatók Szövetsége által minősített jógaoktatói képzés után végezhető el. A vizsgával záródó képzésről tanusítványt kapsz, ami gyermek jógafoglalkozás tartására jogosít.

Ha nincs jógaoktatói végzettséged, de gyermekekkel foglalkozó szakember vagy, a képzés akkor is nyitott számodra! Záróvizsga nélkül, elismervényt kapsz majd a tanfolyam elvégzéséről. Minden tudás és információ birtokában a munkád során használhatod a tanultakat.

A gyermekeknek Indiában régóta tartanak jóga foglalkozásokat: helyes tartást ad, megerősödnek az izmaik, akaraterejük és kitartásuk megnő, valamint segít a koncentráció erősítésében. Ebben a korban elkezdett jógázás az élet kiváló megalapozása lehet, a megtanult gyakorlatokkal már most megteremthetik a belső harmóniájukat. Eleinte a legfőbb cél, hogy felkeltsük a gyermekek érdeklődését a gyakorlatok iránt, ha pedig ez megtörtént, már ők maguk fogják igényelni az órákon való részvételt, hiszen érezni fogják a jótékony hatásait a gyakorlatoknak. A játékos foglalkozásokon megtanulják az ászanákat (testhelyzetek), a helyes légzést, a relaxációt, a pozitív gondolkodást.

Gyermekjóga oktató képzés

Gyermekjóga oktató képzés

Miért jó a gyermekeknek a jóga? (Szvámi Véda)

  1. Biztosítja a testi-, lelki-, szellemi- és szociális fejlődésüket
  2. A testi növekedéssel egyidőben elősegíti az egész váz- izomrendszer megfelelő erősödését
  3. Megelőzi a testtartási problémákat (helytelen testtartás, gerincferdülések, bokasüllyedés, lúdtalp)
  4. A légzőgyakorlatok a legjobb gáz anyagcserét, a légzőrendszer megfelelő fejlődését kialakulását segítik elő
  5. A mozgásgyakorlatok igen jó hatásúak a vér- és nyirokkeringésre
  6. Lehetővé teszik az egész szervezet megfelelő anyagcseréjét
  7. Elősegíti a belső szervek, szervrendszerek, a hormonműködés, az idegrendszer és az érzékszervek életkor szerinti pozitív változásait
  8. Növeli a betegségekkel szembeni ellenálló képességet
  9. A gyermek személyiségét, erkölcsi szintjét, érzelemvilágát folyamatosan érleli, a humanitás irányába vezeti
  10. Az alkalmazott játékok mind nevelő hatásúak, általuk elsajátítják a pozitív magatartási formákat (viszonyulás a társakhoz, szabályok betartása korrektség, önzetlen segítés)
  11. Biztosítja a gyermek önállóságát, kreativitását, önbizalmát
  12. Megkönnyíti a tanulást, a feladatok, az iskolai tevékenységek jó elvégzését
  13. Alapvető jellemvonásként a mások tisztelete, megbecsülése, szeretete megfelelő fontosságot kap
  14. A gyermek személyiségét, erkölcsi szintjét, érzelemvilágát folyamatosan érleli, a humanitás irányába vezeti
  15. A jóga gyakorlatai tökéletesen, fokozatosan, állandó jelleggel alakítják a gyermekek teljes személyiségét, egészen a felnőtt korig

A képzés részletei

Helyszín: Debrecen, Kossuth u. 5. II. emelet (Gambrinus köz). Debreceni Jóga Egyesület

Időpontok:

  • 2016 október 22-23.
  • November 12-13.
  • December 17-18.
  • 2017 január 14-15.
  • Február 11-12.
  • Március 11-12.
  • Április 8-9.
  • Május 20-21.
  • VIZSGA: 2017 június 3.

Szombaton 11.00 – 21.00
Vasárnap 6.00 – 16.30 (19 óra / hétvége, összesen 152 óra+ a vizsga)

JÓGAOKTATÓK

  • Gyermekjóga tanári végzettséget adó képzés.
  • A Te befektetésed a 152 órás képzésre 240.000 Ft, plusz 20.000 Ft vizsgadíj.

PEDAGÓGUSOK, ÓVÓNŐK

  • Saját pedagógusi tevékenységüket hatékony, jól bevált módszerekkel tudják kiegészíteni.
  • Végzettség nélkül, igazolással – A látogatói részvétel számonkérés nélkül, minden tudásanyaggal 120.000 Ft.

 

Tárgyak

Alapok

  • Bemutatkozás. Miért más az Akadémián zajló oktatás színvonala?
  • A gyermekek jógaoktatásáról
  • A gyermekek jógaoktatásának rövid történeti áttekintése Magyarországon
  • Mi nem jóga.
  • Célok, feladatok, alapelvek. A Gyermekjóga rendszer sajátosságai.
  • Gyermekekkel foglalkozó jógoktató személyisége.
  • Kommunikáció.

Az oktatás

  • A Gyermekjóga rendszer közvetítésének lehetőségei.
  • A Gyermekjóga rendszer tervezése, a nevelési, oktatási rendszer irányelveivel való koherenciája.
  • A Gyermekjóga, mint komplex személyiség fejlesztő rendszer hatásmechanizmusa.
  • A Jóga kapcsolata és kölcsönhatása a gyermeki tevékenység és ismeretrendszerrel.
  • A Jóga szellemiségének közvetítési lehetőségei, a gyermekek életkori sajátosságainak tükrében.
  • Minőség biztosítás, menedzsment.

Gyakorlati megvalósítás

  • A Gyermekjóga, mint mozgás rendszer.
  • A gyermekek jógagyakorlatai.
  • A jóga gyakorlatok speciális lehetőségei.
  • Páros jógagyakorlatok.

Fejlődéslélektan

Gyermek anatómia és fiziológia

További lehetőségek

Mindazok a jógaoktatók, akik ezen a szakirányon végeztek, illetve végeznek a jövőben lehetőség fog nyílni az Akadémia keretén belül külön tanfolyam végzésére a gyermekek terápiás jógaoktatásáról.

  • Jógaoktatás légzési problémákkal és betegségekkel küzdő gyermekeknek.
  • Testtartási problémákkal küzdő gyermekeknek.
  • Mozgásszervi problémákkal küzdő gyermekeknek.
  • Koncentráció zavarral és tanulási nehézségekkel küzdő gyermekeknek.
  • Mentális (Down-kór, Autizmus) problémákkal küzdő gyermekeknek.
  • Jógaoktatás vízben.

Tanárok

Bertalan Mónika

Zoltainé Bertalan Mónika

Bertalan Mónika

Bertalan Mónika a Magyar Jóga Akadémia Jóga Gyermekeknek szakképzésének (gyermekjóga) vezetője. Minősített vezető jógatanár, óvó pedagógus, individuál pszichológus, a Himalájai Jóga Tradíció tanára, a Debreceni Gyermek Szabadidősport és Jóga Egyesület vezetője. Tovább

Zoltai Miklós

Zoltai Miklós

Zoltai Miklós

A Magyar Jóga Akadémia didaktika, pszichológia és jóga bölcselet oktatója. Bocskay István díjas jógatanár, jógaterapeuta, a Himalájai Jóga Tradíció tanára, minősített vezető jógatanár, a Debreceni Jóga Egyesület elnöke, a Magyar Jógaoktatók Szövetsége Szakmai-oktatási bizottságának tagja. Akupunktőr, individuál pszichológus, tanár. Tovább

Szegedy Tünde

Szegedy Tünde

 

Szegedy Tünde

1996 óta Zoltai Miklóstól tanul, 2002-ben Mahamandaleshwar Paramhans Swami Maheswarananda tanítványa lett, akitől „mantradiksát” kapott. Swami Chidanand intenzív hétvégéire, előadásaira 10 éven át rendszeresen jár, közben megszerezve a hatha és kvantum jógaoktatói képesítést. Tovább

A jelentkezés módja

  1. Töltsd le innen a jelentkezési lapot
  2. Nyomtasd ki, töltsd ki, írd alá
  3. Szkenneld be vagy fotózd le
  4. Töltsd fel ezen az oldalon

Jelentkezési űrlap

Név (kötelező)

Email cím (kötelező)

Telefonszám (kötelező)

Lakcím

Ide töltsd fel a jelentkezési lapot!

Megjegyzés