joganap_2018_naplojoganap_2018_naplo2Örömmel értesítünk benneteket, hogy komoly érdeklődés kíséretében megtartottuk Veszprémben az Indiai Nagykövetség társszervezésével a IV. Nemzetközi Jóganapot, amely a fent látható sajtóvisszhangot eredményezte!

A Nemzetközi Jóganap keretében ellátogatott hozzánk Satish Kumar Khanna a Nagykövetség Konzulja, és Dr. Durgawati Devi a Jaipuri egyetem ayurveda intézetéből.

A Konzul Úr adta át a Magyar Jóga Akadémia 2017/18 évfolyama I. éves hallgatóinak az okleveleket.

Őket az alábbi angolul és magyarul elhangzó üdvözlőbeszéddel köszöntötte Selmeci Csongor az MJA elnöke a Magyar Jóga Akadémia tanári kara nevében.

 

“Nagyon sok szeretettel köszöntöm a Nemzetközi Jóganap alkalmából Veszprémbe látogató Indiai vendégeinket, a Magyar Jóga Akadémai Tanári karát és segítőit valamint a frissen végzett jógaoktatókat.

Mr. Satish Kumar Khanna-t az Indiai Nagykövetség második titkárát Second Secretary (Consular), Mr András Havast a nagykövetség marketing asszisztensét, és Ms. Dr. Durgavati Devi-t a Nemzeti Ayurvéda Intézet Megelőző és Társadalmi Orvoslás Tanszékének adjunktusát. Köszöntjük kísérőiket is, akik segítették útjukat hozzánk.

A Nemzetközi Jóganap és a idén szerencsésen egybeesett a Magyar Jóga Akadémia legnagyobb ünnepével, ami a hosszú és kimerítő, de örömteli tudással és megtapasztalásokkal teli tanév végén a vizsgák után az oklevelek átadása.

Itt az Akadémián ragaszkodva az ősi és autentikus jóga hagyományokhoz komoly fejlődést, belső munkát és személyiségváltozást várunk el hallgatóinktól ahhoz, hogy a többlépcsős vizsgafolyamat után oklevelünkkel tudásukat méltó módon elismerjük.

Szerdán és csütörtökön a hallgatók 9 tanárnál, 13 tárgyból – ászana, pránajáma, relaxáció, satkarmák, koncentráció-meditáció, mantraéneklés, életmód-étrend. jóga-filozófia, pszichológia – jógapszichológia, jógatörténet, jógaenergetika, anatómia-élettan, didaktika-oktatásmódszertan, – írásbeli vizsgát tettek.

A szombati napon pedig 3 vizsgabizottság előtt 8 tanárnál adtak számot gyakorlat bemutatási, oktatási gyakorlati és szóbeli vizsgán tudásukról. A vizsgát szombat reggel 6 -kor kezdtük el, és este 21.00-kor fejeztük be.

Az Akadémia tanári kara számos jógahagyományt képvisel, amelynek nemzetközi képzésein okleveleket szereztek. A Satyananda Jóga – Jóga a Mindennapi Életben rendszer, a Himalájai Jóga Tradíció, a Jógánanda féle Kriya jóga tradíció, az Iyengar Jóga, és a Kaivalyadham Jógaintézet tanításait adjuk tovább a nálunk tanulóknak.

Ilyen módon közvetítjük Magyarországon a jóga eredeti és tiszta megközelítését, sok oldalról bemutatva a jógát hallgatóinknak.

Második és felsőbb éveinkben pedig a jóga terápiás megközelítését és haladó technikáit adjuk át a jógaoktató hallgatóknak, hogy minél nagyobb hasznára tudjanak lenni a hozzájuk fordulóknak.

Ezzel képzésünk a magyar jógaéletet tekintve egyedülállóan széles és mély tudáskincset ad tovább.

Mint azt kedves vendégeink bizonyára jól tudják, Magyarországot szoros kapcsolatok kötik a jógához és Indiához. Kőrösi Csoma Sándor – a magyar Bóddhiszattva munkásságától kiindulva, aki a 19 század elején dolgozott azon, hogy kelet tudását a nyugatiak számára hozzáférhetővé tegye, Baktay Ervin indulóguson keresztül, akinek unokahúga Amrita Sher Gil Indiai egyik legnagyobb modern festője és a Nagykövetség Kulturális Központjának névadója.

Amikor Selva Raja Yesudián Magyarországra érkezett 1937-ben, a jóga néhány év alatt egyedülálló módon népszerű lett országunkban. Mivel számos befolyásos személy tanult a jógaiskolájában, a jógát bevezették az általános iskolai tanrendbe, és az iskolák 70 %-ban a testnevelés óra keretében oktattak jógát, még az egyházi iskolákban is. Apósom, aki most 85 éves, a naulit és az uddiyána bandhát így tanulta meg az Egri Ciszter gimnáziumban gyermekkorában.

Ez a jóga modern, nyugati történetében egyedülálló!

A jóga olyan tudást közöl velünk, olyan életvitelre tanít, ami az emberiség egyedülálló és egyetemes kultúrkincse. Ezt emelte ki az Indiai Kormány, amikor 2014-benkezdeményezte a Nemzetközi Jóga Napot.

A jóga tudása az ókórban elterjedt volt, számos nagy civilizáció táplálkozott belőle különböző neveken.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a bejelentés, ami Magyarországon történt 2012-április 14-15-én Körmenden a Móricz János Nemzetközi Őstörténeti Konferencián.

Ekkor mutatta be Ruth Rodriguez Sotomayor equadori régész asszony azokat a tárgyi leleteket, amelyek a jóga létét bizonyítják a Dél Amerikai magas kultúrákban.

Ezeket ráadásul 15.000 éves rétegben találta meg, amelyek 10.000 ével régebbiek, mint a Mohenjo-Daroi, Harappai feltárások leletei.

Hálásak vagyunk Indiának, hogy a jógát megőrizte, magas szintre emelte és lehetővé tette hogy újra elterjedjen világszerte.

A mai kor, a nyugati világ azt várja el a jóga oktatóktól, hogy tudományosan alá tudják támasztani a jóga tanításait.

Ezért kezdett az Akadémia jóga kutatásokba 2013-ban a Magyar Olimpiai Bizottság felkérésére, amely során 20 hétig naponta gyakoroltak a kutatás résztvevői szakértő jógaoktatók irányítása mellett.

A kutatás rendkívül jó eredménnyel zárult, mert 81 %-ban csökkentek a résztvevők tünetei, és 27 %-ban meggyógyultak különböző testi betegségeikből. A pszichológiai felmérések szerint pedig minden mérhető paraméterük szignifikánsan javult.

Az ENSZ az idei jóga nap témájának a „Jóga az egészségért” címet adta. A szervezők kiemelik azt a tényt, hogy a jóga hozzájárulhat az elme és a test közötti egyensúly megteremtéséhez, melyre zaklatott korunkban ugyancsak nagy szükség van.

Indiában van néhány olyan intézet, ahol kiemelten foglalkoznak a jóga egészségre gyakorolt hatásainak kutatásával.

Az egyik legjelentősebb és legrégibb intézet a Bombay melletti Lonavlában működő Kaivalyadham, amelynek az Akadémiánk a Magyarországi képviselete.

Rendeszeresen szervezünk továbbképzéseket, amelyeken második évet megkezdett hallgatóink vehetnek részt, és meríthetnek az Intézetben gyűjtött és feldolgozott ősi tudás tiszta forrásából.

Ezért vettük a bátorságot, és felelősséget hogy kezdeményezzük azt a projektet, amelynek keretében egy bentlakásos jógaterápiás intézetet, rekreációs és oktatási központot hozzunk létre Zircen, a Bakony hegységben. 18 hektáros erdei réten fog létrejönni egy olyan intézet, ami méltó színhelye lesz az Akadémián folyó szakmai munka továbbvitelének.

Az Intézet építési munkálatai a következő hetekben kezdődnek el, 1,5 év múlva szeretnénk megnyitni. A megnyitó ünnepségre szintén várjuk majd a nagykövetséget, India állam képviselőit.

A mai napon ilyen háttérből érkező, komoly felkészültségről és emberi értékekről tanuságot tevő 14 elkötelezett új munkatársat kap az a törekvés, amelyet közösen képviselünk az Indiai Kormánnyal, az ENSZ-szel. Célunk, hogy az emberiségnek jobb egészséget, teljesebb életet biztosítsunk, és közelebb vigyük őket a külső és belső békéhez.

Kérem tehát másodtitkár urat, hogy tisztelje meg a frissen végett jógaoktatókat azzal, hogy átadja nekik az oklevelet!”

 

MJA oklevél átadás a Jóga Világnapján

MJA oklevél átadás a Jóga Világnapján

Csoportkép az oklevél átadás után

Csoportkép az oklevél átadás után

joganap 2018_8

 

Az ebéd Révász Péter barátunk kreatív nyers csokitortája koronázta meg, amely Indiát és Magyarországot ábrázolta és megjelenítette a Gangesz-Duna Kulturális Fesztivál két névadó folyóját is, ahogy egymásba ömlenek, goji bogyókból kirakva.

IMG_0359

 

Az ebéd után a vendégekkel elbúcsúztattuk a frissen végzett jógaoktatókat és elindultunk a Veszprémvölgybe, hogy a hivatalos Jóga Világnapi programot megtartsuk.

A részletes program az előzetes terveknek megfelelően alakult:

16.00-17.00 Nemzetközi jóga protokoll ~ Mrs. Durgawati Devi, Associate Professor, National Institute of Ayurveda, Jaipur, Rajasthan, 
17.00-18.00 meditáció és pránájama ~ Selmeci Csongor
18.00-20.00 Kezdő jógaóra ~ Selmeciné Ági, Takács Gyöngyi, Vándor Andrásné, Fekete Gabi okl. jógaoktatók.

Az idő is kegyes volt hozzánk, picit csergett az eső, de azután elállt.